 |
Menü |
|
|
| | |
 |
Édes otthon... |
|
Ajánlólevél – A Pont című színmű bemutatására
Tiszteletem!
Engedjétek meg, hogy figyelmébe ajánljam A Pont című, háromfelvonásos színművem olvasmányos változatát. A mű nem politikai vita, hanem lírai versekből szőtt gondolatkísérlet, amely az emberi méltóság, a lelkiismeret és a belső jelenlét kérdéseit járja körül.
Meggyőződésem, hogy a felemelkedés egyetlen valódi útja az, ha a költészet és a szépirodalom pillérei beépülnek az életünkbe. A kultúra nem dísz, hanem tartóoszlop: olyan belső szerkezet, amely megtartja az embert és a közösséget. Ha ezek a pillérek jelen vannak, akkor a megújulás nem eszmény, hanem valóság.
A darab különlegessége, hogy az ember és a mesterséges intelligencia közötti párbeszédet is megjeleníti. A mű nem félelmet kelt, hanem felelősségre hív: arra, hogy a technológia fejlődése mellett megőrizzük a közösség békéjét, a kultúra erejét és a lélek tisztaságát.
A színműben vannak olyan jelenetek is, amelyek allegorikus formában kritikai hangot hordoznak. Ezek a részek nem egyetlen korszakra vagy politikai oldalra vonatkoznak, hanem az emberi közösségek örök mintázataira: arra, hogyan válik a kimondás engedéllyé, a humor feszültségoldássá, a rendszer pedig önmagát fenntartó struktúrává.
A mű befogadása annak a bizonyossága is lehet, hogy a művészet időtálló: ma engem, holnap bárki mást képes tükröt tartva megszólítani, ha az etikai irány eltér az elvárttól. A művészet szabadsága nem veszély, hanem erőforrás — annak a jele, hogy a közösség él és képes gondolkodni.
A Pont nem tesz különbséget táborok között. Bárki, aki kezébe veszi, a maga módján értelmezi — mert minden embernek felajánlott a saját döntés szabadsága. A versek szépsége lassan hat, mint a fény, amely átjárja a lelket.
A Kis Ember útja a saját belső pontjából való kilépésben teljesedik ki: a kultúra, a bizalom és a lelkiismeret erejében találja meg azt az irányt, amely békére és tisztaságra vezet. A darab a hétköznapi ember himnusza is: annak az embernek a története, aki a mindennapok terhét hordozva mégis képes felismerni saját belső fényét. A mű olvasmányos változata önmagában is tükröt tart, de színpadon még erőteljesebben képes megszólalni. Egy technikailag jól felszerelt színházban a darab közösségi hatása tovább erősödhet.
Cím: A Pont
ISBN: 978-3-7103-4419-0
Kiadó: United P.C.
Ügyfélszolgálat (e-mail): hu@united-pc.eu Ügyfélszolgálat (telefon): +43 2610 431 11 85
Elérhetőség: hu@united-pc.eu
Köszönöm, hogy időt szántok a mű megismerésére. Tisztelettel ajánlom figyelmetekbe, bízva abban, hogy a darab gondolatisága és emberi üzenete értéket képviselhet számotokra is.
| | |
 |
Háttérzene |
|
|
| | |
 |
Chopin |
|
|
| | |
 |
Chat |
|
|
| | |
|
|
 |
Vendégkönyvem |
|
[Friss hozzászólások] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]

Hívlak néma szavakkal... Próbálom szavakba csomagolni érzéseimet. Lelkem ajándékaként adnám oda Neked. De hiába, már az ajkamon elhalnak a szavak. Kimondva szürkének, szegényesnek hatnak. Kimondatlan szavakkal néma sóhajokkal, A magány hidegétől reszkető karokkal, Ölembe rekedt szenvedélyes vággyal, A lelkemben utánad zokogó magánnyal, Vágytól remegő lázas testemmel, A bennem égő forró szerelmemmel, Némán, reszketve, sikoltok utánad, Vágyom, hogy karodban megnyugvást találjak. Mert én csak Veled, általad létezem, Még a levegőt is csak miattad veszem. A mosolyodban élek, szavad dallamában, A lélegzetedben, a lépted ritmusában. Köszönöm, hogy kezed, kinyújtottad felém, Ezerszínű szivárvány vagy az életem egén.
Szép estét és pihentető éjszakát kívánok:) Szeretettel: LadyMoon |
| Macival és szép tomporú leánykával fogok aludni. Milyen jó lesz nekem! |
Ezután a kellemes nap után szép estét és pihentető álmokat kívánok :) MOONka

|

Pihentető éjszakát és gyönyörű álmokat kívánok. Szeretettel: LadyMoon |
Vidám hétvégét és jó pihenést :) MOONka

|

Hideg ősz süvölt végig a kertek alatt. Fázós sietséggel repülnek fészkük felé a madarak. Még érzem, ahogy karod pihen a vállamon,
De tudom, hogy ezentúl egyedül álmodom. Megfognám a kezed és kérnélek, hogy maradj… De némák a sóhajok, némák a szavak.
Még pár lépés és búcsút intesz, S én majd erősnek mutatom magamat. Nem akarom, hogy láss összeroppanni, A fájdalom mázsás súlya alatt. Ereimbe csordul az ősz vére, Hűvöse lassan a szívemig ér. Ködként vesz körül a bánat,
Fekete tűzzel ég köröttem az éj..
Nagyon szép és tartalmas hétvégét kívánok. Nagyon sok szeretettel: LadyMoon |
| Ez gyönyörű volt, köszönöm! |

Csillagport szitál az éj a tó vizére. Csak szívverésem dobbanásai, és a hullámok halk neszezése simul a csendhez. Itt vagyok, ahol nemrég két karod ölelt és szerelmed ringatott. Akkor nyár volt… Forróság, szerelem, mámor. Most hűvös ősz van. A tó is reszket. És reszketnek mind a csillagok. S én hiába keresem nyomát szerelmünknek..., azt a régi édes illatot…, csak az enyészet édeskés szaga illatoz. Az elmúlásé… Idegen lett itt minden… A hold ismerős arcából idegen tekintet néz le rám… Idegen dalt dúdolok…, és idegenek lettek a csillagok… Fázom… A lelkem vacog… Lassan nyugovóra tér a tegnap, sarkamra hull a rohanó idő, magányos szívemben zokog a fájdalom, csak az emlékeim élnek…, halott a jövő.
Szép estét kívánok:) LadyMoon |
| Köszönöm Kedves lelki társaim, hogy kedvesen és vigyázón körbeburkoltátok lélekszemcse alkatomat. Isten áldása legyen rajtatok. Legyen továbbra is kitartásotok erőt és boldogságot adni embertársaitoknak nehéz és reménytelennek tűnő óráiban, hogy viszonozni tudják szereteteteket, és képesek legyenek szolgálni Isten nemes akaratát mindnyájunk boldogulása érdekében. - Dezsavű |
Kedves Dezsavű!
Most végre volt időm körülnézni rendesen a lapodon. Olvasgattam, nézelődtem. A portál arculata még biztos fejleszthető, de van idő, hogy kedvedre alakítsd. A tartalom máris igényes, és nekem tesző. Szeretem az írásaidat. Egyik másik olvasása közben Tóth árpád verseinek a hangulata legyint meg. Örülök, hogy benézel időnként hozzám. További sok sikert kíváénok!
Harcos Kata a Szerelmeslapról |
Vidám estét kívánok :) MOONka
http://www.videoplayer.hu/videos/play/4931
u.i.: Hát igen :D Amikor először találkoztam Vele, olyan "deja vu" érzésem volt, de amikor jobban megismertem az írásain keresztül, rájöttem, mennyire más :) De ez így jó :) Na ezért talán nem leszünk szétültetve :) |
Drága Dezsavű!
Vidám napot kívánok!
Szeretettel:Sissi

|
Hé Moonka! Lebuktunk! [Dezsavű] |

KisDrágáim:) A vén jelző a holdra vonatkozott, és nem rám, aki csak kedveli a holdat, de nem azonosul vele. Ettől még mondhatjátok rám, hogy vén vagyok, csak a lelkem legyen fiatal, hisz akit az Istenek szeretnek, azt meghagyják gyermeknek. Mellesleg én még mindig a tapsolós lepke korszakom élem. ( Agyilag:) Na most jól felhomályosítottalak Titeket. És ezentúl nincs a hátam mögött, mert szétlesztek ültetve:)
Szép élmokat és pihentető éjszakát kívánok. Szeretettel: LadyMoon. Egy kicsi ebből-abból:) |
Köszönöm a gyönyörű verseket és a szép képet! Imádlak benneteket! [Dezsavű] |
Szia drága Dezsavű!
Ekkora megtiszteltetést és örömöt, hogy az én lapomon kaptál ihletet a vers megírására. Köszönöm, boldog vagyok és keresem a hozzá illő képet.

|
Az erdő csendje
Soha ne úgy gondolj tanulmányaidra, mint kötelességre, hanem mint irigylésre, méltó lehetőségre, megismerni a szépség felszabadító erejét a szellem birodalmában saját kedvedre és a közösség hasznára, amelyhez későbbi munkád tartozik.
Albert Einstein
BB |
Van minden szívnek...
"Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele.
Hisz magad, elöl is, takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.
Hanem azért sokáig érezed
A fojtott sírást, halk lélegzetet
átaltörni a titkos rejteken.
De valahára mégis csend leszen.
Haladsz tovább, s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints.
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt, pedig a rozsda eszi meg.
De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem tudod hogyan, véletlenül,
A pókhálós kulcs elibéd, kerül.
Próbálod vele szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még.
Csak akkor kell sírnod keservesen,
Mikor már csak hamut lelsz odabenn."
Szép jó éjt neked! bobemama
|
[Friss hozzászólások] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
| | |
|
|
 |
Linkek |
|
|
| | |
 |
Múltam_Jelenem_Jövőm |
|
|
| | |
 |
Naptár |
|
2026. Február
| H | K | S | C | P | S | V | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 01 |
|
|
| | | |
|
|