Csüllög István Ernő
Óda az elméhez
Józan téveszme töviskorona,
alkonylárva vájt szellembarázda
dudva száron felszökken ajkamon.
Hazugcserép koponya bútoron
zsarnokvirág rágja szirmait.
Ma akaratkirályt pecsétel a sors.
Tűnődöm.
Milliárdszor kisebb atommagnál
ősrobbant bölcsőd plakáton hordozod.
Törvényhozó én! Rikoltod.
Impérium mágia ássa értelem csöcsön
szoptatott alkonyod.
Gyalázod a lelket, az istenlakot?
Elismerésre vágysz?
Mindentudás várura lettél, robotolsz.
Szolgáló tested kényezteted, s lelked
kalodába zárva egyszeregyre tanítod.
Szégyentelen!
Igaz, a tudás minden vívmány szobra
formálja alkatod, feletted szellemlobogó.
Hiszed, s a bölcsesség trónján trónolsz.
Óh, mondd, hol volt Isten a nagy napon
kívül, vagy belül a hamis kvantum vákuumon?
Energiakölcsönt vettél fel a semmiből.
Hát most adakozz!
Csüllög István Ernő
Gondolatok az ősrobbanást kiváltó folyamatról.
A sötét anyag maga a tér szövete. A tér szövete tartja össze a látható anyaghalmazokat. A tér szövete behajlik a galaxisok tömege által és kölcsönhatásban van a fekete lyukak által kifejtett gravitációval. Együttesen akadályozzák meg a csillaghalmazok széthullását és tartanak egyben minden anyagformát a minket körülvevő térben. A tér szövetét nem látható részecske párok alkotják (vákuumhatás). Az ellentétes töltésű részecskék kaotikus mozgásban vannak. E tér szövetét képező részecske párok ütközésük során megsemmisülve nyomáshullámot képeznek, melyek képezik a sötét energiát, és a galaxisok vörös eltolódását okozzák a tér szövetében. A tér nem tágul, csak a térben helyet foglaló anyag kiterjeszkedése bővül, amit a tér tágulásának hatását keltik. Ezt igazolja az univerzum sűrűségi állandója. Az általunk ismert anyag által elfoglalt területen túl is jelen van az univerzum szövete, vagyis a sötét anyag és vele a sötét energia. A sötét anyag már az ősrobbanásnak nevezett energiarobbanás előtt is jelen volt. Az ősrobbanást a tér szövetének kritikus mértékű besűrűsödése okozta, melyet az okozott, hogy a részecskepárok ütközésének aktivitása következtében létrejövő nyomáshullámok alul maradtak a sötét anyag gravitációs erejével szemben. Ez pedig idővel a sötét anyag folyamatosan gyorsuló besűrűsödését és végtelen hőmérséklet emelkedését okozta, melynek a végén magában a szinguláris pontnak nevezett helyen létrejött az ősrobbanásnak nevezett energiarobbanás. Hozzáteszem, hogy
1. a besűrűsödött sötét anyag által elfoglalt térfogat az energiarobbanás pillanatában nem feltétlenül volt kisebb, mint egy atom térfogata.
2. A sötét anyag és a sötét energia egy és ugyanaz, csak az egyik egy statikus gravitációs tulajdonságokkal bíró, a másik pedig egy dinamikus nyomáshullámot képező állapotában észlelhető.
3. Fent nevezett energiarobbanás nem egyedi eset. Az általunk ismert univerzum anyag által betöltött terén túl nem kizárt. Így létezhet több univerzum is, de a fizikai törvények ott is olyanok, mint a mi univerzumunkban.
4. Hogy létezhet e univerzumok ütközése? Ez ugyanúgy elképzelhető, mint a galaxisok ütközése, és minden bizonnyal a lefolyása is hasonló lehet.
5. Nem biztos, hogy a mi univerzumunk volt az első.
6. A tér is az idő elválaszthatatlan, ezért aztán az idő már létezett az energiarobbanás előtt is. A mi időnket mi magunk indítottuk el.
7. Végül pedig a teremtés illetve a teremtő a fentiekből következően Stephen Hawking vezető elméleti fizikussal véleményével ellentétben nem elvethető!
Budapest, 2018-01-01
Csüllög István Ernő
Óda a testhez
Tücsök zajra ringó nádas kuporgó alkonyon,
csend fodrok lelkemben csitulnak.
Se fájdalom, se gyönyör, anyagi világom
Tejútölelésben szétfolyik.
Kisarjadó réveteg tudatom horizont kötéltáncos,
ábrándomba szövi a teremtés perceit.
Holdfényes tenyerem rám mered.
Hogyan keletkezett?
Ujjpercemre kiült csillagok üzenik én-tudatom.
Lassú mozdulatsor végigfut testemen.
Ajkamba harapok.
Egykoron anyám méhének játszótér zaja
szaporodó agyam neuron nyüzsgése volt,
mára dübörgő gazdaság rángatja inaim.
Vizsgálom mérlegem.
Elvetett elmecsírák idővel kikelnek,
lélek gyöngyök az Úr magtárába hullnak,
a hús tápanyagként lesz ökológiai halom.
Így virágzik ki a test táptalaján az örökkévalóság.
Csak a mozgás öröme vész homályba,
mit Isten olyan kegyesen adott.
Karom homlokomra rakom, hallom sóhajom.
Azért kár, hogy egyszer elporhadunk….
Csüllög István Ernő
Páholyosok
Ökölben sercegő száraz torkokon
karzatos viperakéz, ma gáz dukál.
Zsoldos oltáron fizetett vendégek,
böllérszelést rendben gyakorolják.
Szalonnát szegett népbordából
arcra spriccel nyálas íz teríték.
Páholyos arc, szaftot tunkoló,
virradatra csontig dőzsöli magát.
Nádas kuporgó tömegvijjogás,
leföldelt zaj, nincs vevő rá.
Csurog a nyál, reform születik,
síró csecsemőként haszonra vár.
És, tódul a tömeg…
szűk tölcsérbe préselő remény,
kánaán fényt hirdető látomás.
Szutykos arc plakátra feltekint,
betétes jövőt hirdető utcabál.
Jaj, annak ki garasra éhezik,
mai rongyosok Riviérát temetik.
Páholyos bírálja bujdosó dalát,
szavába vágó dübörgő gazdaság.
Látod! Bőkezűbbnek szárba
szökken az ars politika.
Idő kérdése minden…
Csüllög István Ernő
Rekedtes trombitám
A bánat kezembe tette szívét,
részeg látomás, bömbölő dallam,
árnyak suhogása, baglyok huhogása,
barlang-dobbanás,
gennyes ősi halmaz.
Tenyérnyi átok szövi be testem,
kínjaim karmai feszítik alkatom,
gyönyör ormai emlékképek csupán,
lenézek a mélybe, pokol vár reám.
Vászonra festem fényes napjaim,
a fehér elkékül,
a fekete dominál,
mi egykoron kacaj volt a szélben,
ma rémhír,
játék rekedtes trombitán.
Még tegnap a bajok szomszédoltak máshol,
ma kérdem; miért pont én?
Miért nem más!
A sors, rossz lapot osztott,
passzolok, vagy csalni kéne? - tépdesem ruhám.
Talán, ha behunyom szemem,
álmodni más sorsot,
szebb holnapot…
függőágyban hintázni,
hol ágyam, ott ágyékom vágyait szolgálja puhán.
Még egy ima, bűnbánat,
őseim kiáltva egy esélyt kérek még csupán.
A halakat visszadobom,
a hangyákat nem taposom….
Mindent megfogadok.
Zengem dalomat rekedtes trombitán.
Csüllög István Ernő
Vendégváró
A kút gödrébe bújt,
fejfedőjén hótakaró billen.
Jégcsapja fenyőégő csillogás,
esti bolyongás ablakfényen
éhes tekintetre téved.
Odabent méz foly… kánaán,
odakünn, mintha nem is lenne fontos,
egy hajléktalan várja az áldomást.
Majd talán odafenn,
majd talán nemsoká
eloszlik a bánat, a remegés,
a vágy múltja tányérjára borul
ízlelni régmúlt napjait.
A Hold lebénul.
Zsebre dugott kéz őrzi melegét,
a fagy már nem szorít…
tüdő kutyanyelvként liheg.
Süvölt a szél, éle
fül párkányra toppan,
kopott sálon vércseppláng
szem tüzére hó szitál.
Ajtó nyílik, ősz halánték
nyitja kapuit…
Isten behívja bárányát,
s egy elveszett lélek
örömkönnyekbe borul.
--------------------------
Csüllög István Ernő
Hercegnőm dicsérete
Fák ágain ringó városi fények a tollászkodó
est zajaival elmém köré kuporodnak csendben.
Emlék polcaim rejtekében szunnyadó képen
lágy tekinteted s a mai nap rajzolata villan:
Karcsú kezeid kabátod melegébe, fény szőtte
szemmosolyod szívembe surran észrevétlen.
------------------------
Csüllög István Ernő
Mámorom köntösében
Korhadt deszkán hegedülő ajtó nyikorgása
tessékel be kérges otthonomba.
Elhervadt gyertyáim fejetlen fali díszként,
már régen porba hulltak.
A fény tétován megszökken a térből,
csak kóbor lelkű, hálni járó szemem fénye
ragyogja be vackom zugait.
Az esti bor lassanként megfészkel ereimben,
részeg eszmélet-karjaiban ringva
szakadt zubbonyom alól testem vacogva buggyan elő.
Hogy vérem s lelkem érje, a fásult idő társra lelve
szúnyogok rajával homlokom ráncaira tör.
Egy kóbor eb felüvölt, s részeg látomásom réseken
beszűrődve őrjáratra küldi a Hold.
A városi zaj rég messze jár, elvétve künn, még egy
harkály csőre koppan, légy zizzen.
Pókháló libben, mintha a dűlő lakóit csendre intenék.
Minden bormámoros éjen, elmém kövén kuporogsz,
mint akkor a fénytelen múlttal,
várva vágyam ízének ajkadra szökkenését,
henteregni véled készen.
Harminc éve már, hogy karjainkat imába
mártva csendben összebújtunk.
Szenvedélyed lelkem vánkosába túrtad,
mit részeg mámorom köntösében
azóta is szüntelenül érzem.
-----------------------------------------
Csüllög István Ernő
Haldoklik az ősz
Mint hópihe lélek az áhítat lassan öledbe hull.
Ködbe bódult napsugár rokkán fonja álmaid.
Nézd, didergő fák árnyai közt haldoklik az Ősz,
szerencseszál rajai az ágak közt átvonulnak.
Köztük egy, mint fáradt vándor kósza lélek
kerted alján a sünök vackán megtelepszik.
Nyirkos rozsdavörös leveleket kavar a szellő,
utolsó táncukat lejtik a málnabokrok közt.
Tavasszal más volt itt minden más lehelet,
az a leány friss volt, emez asszony, s bölcs.
Az még hittel teli, emez már tudja miért.
Évszakok átvonulnak, s egy fejezet betelt.
Gondold át, mi maradt még hátra nekünk.
---------------------
Csüllög István Ernő
Óda a lélekhez
Mit keresel lélek?
Hajnalt virágzó ereidben
vágytó szülte hömpölygő áradat,
király-léted trónjáért harcol.
A kiűzetés újra veszi kezdetét.
Tudásvágyad éhező, táncra perdülő.
Univerzum háttérzaj, harsány kacaj.
Csúszol, mászol, kerget az őrület?
Mi oly fontos? Már megvan a helyed.
Látod, Jézus vére lecsordul ajkadon.
A tudomány misztikuma övez,
testet színlelve szánalmas vagy.
Mi lesz veled?
Mi lesz, ha már tudni fogsz mindent?
Ha már nem lesz új gondolat, ettől félj.
Szabad vagy, alkotó. Légy önmagad,
bátoríts másokat. Ez a küldetésed.
Mire vágysz? Társra?
Hisz körülötted oly sokan vagyunk.
Boldogság?
Ott vannak a pillanatok. A színek,
a dallamok, a fák ágai közt matató cinkék,
a robogó vonat, a városi zsivaj és a mezők,
hol vöröslő pipacsok integetnek csendben feléd.
Minden érted van. Isten áldása rajtad.
Nem vagy egyedül. Ne félj!
---------------------------------
Csüllög István Ernő
Verscsend
Csillagfényderengő elmesátor,
bőröm kéz meleged szórja szét.
Kéjsóvár árva madár rikolt,
ruhátlan tépi vágyunk szegletét.
A rádióban Chopin zene szól,
felüdítő, fenyves ábránd.
Függöny bokrai közt harkály
képzetek szőtte csipkeszál.
Ablakzugban halk kopogás,
szomjazón billegő fenyőág.
Párkányról betekintő esti hőség,
ajkaid ágyékom közt, heves a nyár.
Az út tisztást sejtet jobbra lent,
kószál rajtam szex szomjas kezed.
Messziről dongó harangszó halkul,
izzó bőrödön dominál a csend.
Kezedben fonódó pörge szőrzetem,
selymes élvezettel, térrel összeforr.
Gyűrött takarón kábító illatok,
ágyékunk gőzölgő, tüzelő tarló.
Érzelmünk oltára erotikus, mély.
Drágám! Szép csendes lesz az éj!
----------------------------
Csüllög István Ernő
Pest könnyeiben.
Mit nekem Párizs!
Napkelti Pesti fények, körút ütőerét
taposó, suttogva fecsegő platánok,
kövér tócsáira kacsintó poros ablakok,
piacok standjain vörösben nevető rózsák,
hajnalsugár rúzsok asszonyok csípőjén,
totyogó, pirosalmaszájú kofák, s a
virágárus lány zajok zamatos fuvallata
sikálja dunavíz áztatta zsigerem
napnyugtáig.
Pest könnyeiben születtem, mi
élet vize bokorba bújt titkos perceimnek,
szűrve át minden pillanatom, gyengeségem,
ártalmatlan vétkem.
Mit nekem Párizs!
Idegen, névtelen arcok…
Fájdalomfelhők, elborult nemzedékek
sárga filmszalag tudata mezején úszva
bámulom csodáikat, s kárhoztatom őket.
Mert mit nekem Párizs, hisz
kárpát fuvallat szívvel szeretni,
meghalni szépen, derűs könnyeim
hazám vánkosába túrva itt is lehet.
-----------------------
|